SJE főmenü

Megnyitotta a 2015/2016-os akadémiai évét a Selye János Egyetem

„Mozgalmas, eseménydús jubileumi időszakot hagyott maga mögött a Selye János Egyetem” – így fogalmazott üdvözlő beszédének kezdetén Doc. RNDr. Tóth János PhD., a komáromi Selye János Egyetem rektora, a szeptember 18-án tartott akadémiai évnyitó ünnepségen. Az egyetem ünnepélyes évnyitóját jelenlétükkel tisztelték meg közéleti szereplők, parlamenti képviselők, Komárom város polgármestere, valamint az egyetem partnerintézményeinek rektorai, dékánjai. Az idei tanévkezdés legnagyobb sikere az, hogy a demográfiai lejtő ellenére nőtt az elsőéves hallgatók száma.

Emelkedett hangulatú, fanfáros bevonulással kezdődött a 2015/2016-os akadémiai év megnyitója is. A Selye János Egyetem Kórusa – Orsovics Yvette vezetésével – már nem először jeleskedett magas színvonalú fellépésével egyetemi rendezvényen. A himnuszok eléneklése után PaedDr. Juhász György, PhD. rektorhelyettes köszöntötte az egybegyűlt, ünneplő közösséget.

A taláros vendégek és a díszvendégek bemutatása után doc. RNDr. Tóth János PhD., a Selye János Egyetem rektora megtartotta hagyományos, évnyitó beszédét. Az intézmény első embere beszámolt az elért eredményekről, részletezve a komplex akkreditációs folyamattal kapcsolatos tudnivalókat. A rektor úr beszédében külön kiemelte: az egyik legelőremutatóbb eredmény az, hogy egyre több hallgatónak sikerül vonzóvá tenni az intézményt: az egyetemnek idén 1719 hallgatója van, közülük 1136-an az alapképzésben, 553-an a mesterképzésben és 30-an a doktori képzésben vesznek részt. „Most azonban örömmel számolhatok be arról, hogy az alapképzés 1. évfolyamába beiratkozott hallgatóink száma a tavalyi állapothoz képest 59%-kal, 368-ról 586-ra emelkedett, azaz jelenleg 218-cal több elsőéves bakalár képzésre beiratkozott hallgatónk van, mint egy évvel korábban.“ Az egyetem rektorának beszéde – teljes terjedelemben – itt olvasható.

A továbbiakban Stubendek László, Komárom város polgármestere szólt az ünnepi közösséghez. Beszédében kiemelte: "Ne feledjük: a híres kutató, Komárom egyik csillaga, Selye János nevének ápolása, s ezzel párhuzamosan egyetemünk hírnevének öregbítése a feladat mindannyiunk előtt! Büszke vagyok, s mindnyájan büszkék lehetünk az elért eredményekre, a Selye János Egyetemre!"

Az ünnepség a Rektori Dicséretek átadásával folytatódott – mindazon oktatók részesültek az elismerésben, akik az elmúlt akadémiai év során kifejtett kiemelkedő szakmai munkájuk, kimagasló publikációs és tudományos tevékenységük által jelentős mértékben hozzájárultak egyetemünk fejlődéséhez, népszerűsítéséhez.

Az ünnepség befejező részében került sor az elsőéves hallgatók fogadalomtételére, melyet Szabó Dávid, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke vezetett fel.  Az eskütételt követően a HÖK elnöke elmondta: eddig soha nem volt a gólyatábor iránt ilyen nagy az érdeklődés, mint most. Az új hallgatók megismerkedtek a várossal és a csoporttársaikkal, s hasznos tanácsokra is szert tehettek - idősebb társaik mindenben a segítségükre voltak. „Ez a gólyatábor után is így lesz.” – fogalmazott Szabó Dávid.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem