SJE főmenü

F E L H Í V Á S - XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia

F E L H Í V Á S

a XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre

A Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT)

a Selye János Egyetem (SJE)

a Jedlik Ányos Polgári Társulás (JAPT) és a Diákhálózat (DH)

mint főszervezők közreműködésével,

az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK) valamint

a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) védnöksége alatt

meghirdeti 2016-ra a

XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciát (FTDK).

A konferencia időpontja és helyszíne:

2016. november  24 - 25., Komárom,

Selye János Egyetem.

  A rendezvényt a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja.

Általános részvételi feltételek

A konferencián versenyzőként nem magyarországi felsőoktatási intézmények szlovákiai és csehországi származású hallgatói vehetnek részt.

A konferencia nyelve: magyar. Lehetőség van azonban szlovák, cseh, angol vagy (egyeztetés nyomán) más idegen nyelvű pályamunkával való nevezésre is, amennyiben a versenyző készít egy rövid magyar nyelvű rezümét, valamint a konferencián magyar nyelven mutatja be munkáját.

Idegen nyelvű dolgozat esetén az SZMTDT, kiemelten támaszkodva a SZMAT segítségére, bármilyen egyedi tématerülethez segít magyar szaknyelvi felkészítő-konzulenst keresni a magyar nyelvű előadás elkészítéséhez.

Nevezni önképzési céllal készült diáktudományos tevékenységet dokumentáló pályamunkával lehet.[1]

A nevezési feltételek a következők:

  • TDK-konferenciát szervező intézmények diákjai (csoportos nevezési jog)

Ezen diákoknak kötelező részt venniük az anyaintézményük által szervezett Intézményi (egyetemi, kari vagy tanszéki ) Tudományos Diákköri Konferencián (ITDK). Az ITDK zsűrik által az FTDK-n való induláshoz megfelelő színvonalúnak talált pályamunkák az FTDK-ra közvetlenül nevezhetők.

  • TDK-konferenciát nem szervező intézmények diákjai (egyéni nevezési jog)

Azon intézmények hallgatói, akiknek az anyaintézményei nem szerveznek tudományos diákköri konferenciát, ill. azon szakok hallgatói, akiknek a szakterületén az anyaintézmény nem szervez intézményi, kari, tanszéki fordulót, egyenesen az FTDK-ra jelentkezhetnek (egyéni jelentkezés).

Az egyéni jelentkezők között számítunk olyan diákok jelentkezésére,

- akik anyaintézményük TDK (ŠVOČ -Študentská vedecká odborná činnosť/ŠVOUČ - Študentská vedecká odborná a umelecká činnosť) rendezvényén már részt vettek pályamunkájukkal. Számukra a ŠVOČ/ŠVOUČ részvételt igazoló dokumentum benyújtása a nevezés jogalapja,

valamint olyanokéra is,

- akik még nem vettek részt semmiféle előválogató versenyben. Számukra a nevezés jogalapját egy, a szakterületükön egyetemi vagy akadémiai közegben dolgozó szakembertől származó, a dolgozat ismerete alapján született nevezési ajánlás jelenti.

Abban az esetben, ha a diáknak nincs lehetősége közvetlenül olyan szakembert megszólítani, aki a munkáját az FTDK-ra ajánlhatná, a XI. FTDK szervezői segítik dolgozatát a megfelelő szakemberhez közvetíteni.

Eljárási mód

  • a pályamunkák nevezése

A pályamunkákat a http://ftdk.ujs.sk honlapon található elektronikus nevezési lap kitöltésével kell nevezni.

Az elektronikus nevezés kötelező részét alkotja a bemutatásra szánt dolgozat egy oldalas összefoglalója magyar és angol/német nyelven (rezümé, 1800 karakter).

Egyéni jelentkezők esetében a ŠVOČ részvételt igazoló dokumentum vagy a szakmai referenciát adó nevezési ajánlást is szükséges csatolni. Ezt a dokumentumot az e-mailcímre kérjük elküldeni, az üzenet témájában feltüntetve az "IGAZOLAS" vagy az "AJANLAS" szót (diakritika nélkül), és a szekció megnevezését.

Pályamunkát nevezni 2016. július 31-ig lehet.

  • a pályamunkák benyújtása

A pályamunkát kizárólag elektronikusan lehet benyújtani a http://ftdk.ujs.sk honlapon. Szükséges továbbá a nevezés részenként a pályamunkával kapcsolatban nyilatkozni a munka eredetiségéről (plágium kizárása). A dolgozatra és a dolgozatba semmiféle azonosításra alkalmas adat nem kerülhet, csak a dolgozat címe. A dolgozat minimális terjedelme és az egyes szekciók formai követelményei elérhetőek a http://www.otdt.hu weboldalon is a XXXIII. OTDK Központi felhívásának  3. mellékletében. Egyenes link a követelményekre: http://otdt.ganda.hu/media/uploads/kozpharmasmelleklet.pdf A plágium kizáró ok.

A pályamunka feltöltésének határideje: 2016. július 31.

  • a pályamunkák szakmai bírálata

Minden benyújtott pályamunka szakértői bírálatot kap. A pályázók az elkészült szakmai bírálatokat azok elkészülésével párhuzamosan, folyamatosan, de legkésőbb 2016. október 31-ig megkapják.

  • jelentkezés a XI. FTDK-n való személyes részvételre

Komáromban 2016. november 24-25-én megrendezésre kerülő konferenciára a pályamunkák szerzőin és konzulensein kívül hívjuk és várjuk az FTDK iránt érdeklődő diákokat és szakembereket is. A jelentkezés technikai részletei (jelentkezési lap, határidők stb.) az ftdk.ujs.sk honlapon folyamatosan frissítésre kerülnek 2016. szeptember közepétől.

A konferenciára regisztrációs díj nincs. A konferencia résztvevőinek ebédet, vacsorát és frissítőket biztosítunk a konferencia ideje alatt. Szállást is a jelentkezési lapon lehet majd igényelni.

  • a XI. FTDK versenyeinek lebonyolítása

Az FTDK szekcióit a beérkezett dolgozatok számának és arányának függvényében alakítjuk ki. A szekciókban rangos szakmai zsűrik figyelik és értékelik a pályamunkák előadásait.

A konferencián a versenyzőket a szekciózsűrik ajánlása alapján díjazzák. A zsűri döntése alapján helyezést elérő diákok ösztöndíjban és tárgyjutalomban részesülnek, a legszínvonalasabb munkák ajánlást kapnak a 2017 tavaszán megrendezendő magyarországi XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) való részvételre.

Személyes elérhetőségek:

Kocsis Gergely, Selye János Egyetem, Bratislavská cesta 3322, 94501 Komárno,

e-mail: ,

Inczédi Lilla, Diákhálózat – Študentská sieť, Klariská 7, 811 03 Bratislava

E-mail:

[1]A pályamunkákkal kapcsolatos bővebb információk az ftdk.ujs.sk honlapon találhatóak, valamint a dolgozat minimális terjedelme és az egyes szekciók formai követelményei elérhetőek a http://www.otdt.hu weboldalon is a XXXIII. OTDK Központi felhívásának  3. mellékletében. Egyenes link a követelményekre: http://otdt.ganda.hu/media/uploads/kozpharmasmelleklet.pdf Javasolt a helyi fordulókra is ez alapján felkészülni.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem