SJE főmenü

A 2016/17-es akadémiai év ünnepélyes megnyitóján elhangzott rektori köszöntő

Rektori köszöntő

a 2016/17-es akadémiai év ünnepélyes megnyitója alkalmából

2016. szeptember 16.

         Mélyen tisztelt Vendégeink!

Egy újabb esztendő elteltével ismét szeretettel köszöntöm Önöket a mai tanévnyitó ünnepségünkön. A tanévnyitó nem csupán egy új időszak kezdetét jelenti, hanem teret enged egyféle visszatekintésnek is. Engedjék meg, hogy nagy vonalakban bemutassam Önöknek a tavalyi akadémiai év történéseit, eseményeit egyetemünkön. Az elmúlt év novemberében, a Tudomány Hete rendezvénysorozaton belül vendégül láthattuk több más előadó mellett Navracsics Tibort, az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosát és Csáky Pál EP képviselőt. Ugyancsak novemberben tett látogatást intézményünkben a szlovák Akkreditációs Bizottság munkacsoportja, hogy személyesen meggyőződjön a komplex akkreditációs anyagunkban feltüntetett eredmények teljesítéséről – ezzel a továbbiakban részletesebben kívánok foglalkozni, így most csak röviden említettem meg. Folytatva rendezvényeink bemutatását, decemberben a 210 alkalmazottunkból 176-an vettek részt az ünnepváró karácsonyi vacsoránkon, majd januárban több mint 150 bálozó mulatott együtt a hagyományos SJE Bálon. Februárban már a Nyílt Napon fogadtuk az intézményünk iránt érdeklődőket – közülük bizonyára többjüket is itt üdvözölhetjük ma köreinkben. A Nyílt Napunk rendkívüli érdeklődésnek örvendett, hiszen megközelítőleg 600 látogatót fogadtunk. Ugyancsak februárban látogatott el hozzánk Miroslav Lajčák miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, és Böjte Csaba testvér, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója. Márciusban vendégül láttuk Szabó Sándor orvosprofesszort, a Kaliforniai Egyetem Irvine-i Orvostudományi Központjának munkatársát, névadónk, Selye János világhírű kutató egykori doktorandusz hallgatóját. Április elején egy hétig a 12. Komáromi Egyetemi Napok körül forgott az élet egyetemünkön, amely az idén is rengeteg programot kínált hallgatóinknak. E rendezvényen belül zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia egyetemi fordulója is. A pályamunkákat 6 szekcióban értékelte a bizottság. A Magyar Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor és munkatársai is áprilisban látogattak egyetemünkre. Június közepén a HTDK Parlamentje tartotta nálunk tanácskozását. Az akadémiai ünnepségek között is előkelő helyet elfoglaló diplomaátadó ünnepségek június és július hó folyamán zajlottak egyetemünkön – ezen alkalmak során 467 végzősünknek nyújtottuk át diplomáját. Június 19-én a RTK 19 hallgatója vehette át oklevelét, július 7-én és 8-án a GTK promócióján összesen 187, a karon végzett hallgató kapott oklevelet, július 13-án és 14-én pedig a TKK 261 végzőse vehette kezébe diplomáját az ünnepélyes diplomaosztón. A diplomaosztókon az alap- és mesterszinten végzett hallgatókon kívül, a sikeres doktoranduszi képzések és a rigorózus folyamatokat teljesítők is oklevélben részesültek. Az akadémiai évet alkalmazottaink július 19-én kötetlenebb formában, kerti parti keretein belül búcsúztatták a csallóközaranyosi Aranyhal étterem teraszán.

A felsorolt események azonban csak egy áttekintést adnak, hiszen a három karunkon és egyetemi szinten számtalan további program és tudományos rendezvény valósult meg, amelyek ismertetésére kevés lenne a rendelkezésünkre álló idő. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy egyetemünk elsődleges tevékenysége az oktatás, az ismeretek és tudásanyag átadása, a tudományos kutatás s mindezek feltételeinek biztosítása. Az egyetem vezetőségének, oktatóinak és munkatársainak minden tevékenysége ezt a célt szolgálja. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy egyetemünk elmúlt akadémiai évben végzett tevékenységének bemutatását, az év összefoglalását részletesen megtalálják évkönyvünkben, amely szabadon elérhető épületünk előcsarnokában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A tanévnyitó ünnepséghez elengedhetetlenül hozzátartozik a hallgatói létszámok ismertetése. Örömmel számolhatok be arról, hogy a demográfiai csökkenés ellenére a SJE-nek sikerült hallgatói létszámát a tavalyihoz képest megnövelnie. A tavalyi tanévnyitó ünnepségen 1719 hallgatóról számoltam be, évközben - az augusztusi államvizsgázókat is beleértve – több mint 500 végzősünk fejezte be sikeresen tanulmányait. Ennek ellenére a 2016/17-es akadémiai évben, tisztelt Jelenlevők, 1753 beiratkozott hallgatónk van, a következő képzési szintek szerinti megosztásban:

1)   alapképzésre ez idáig összesen 1243-an,

2)   mesterképzésre 465-en iratkoztak be egyetemünkre,

3)   doktori képzésben 45 beiratkozott hallgatónk van.

A beiratkozott hallgatói összlétszámok karok szerinti megoszlása a következőképpen alakult:

·        a Tanárképző Karon 941 hallgató,

·        a Gazdaságtudományi Karon 729 hallgató,

·        a Református Teológiai Karon pedig 83 hallgató tanul.

A hallgatói létszám emelkedése – amelynek kiváltképp örülünk - a tavalyi évben folytatott eredményes népszerűsítési kampányunknak köszönhető. Az egyetemünkre beiratkozott külföldi hallgatók számát az idén sikerült a tavalyi 147-ről 243-ra növelni, ami ékes bizonyítéka annak, hogy intézményünk egyre népszerűbb a külföldi hallgatók körében is.   

         A Selye János Egyetemen a fennállása óta 6621 diploma került átadásra. Szeretném megjegyezni, hogy ez a szám a júliusi diplomaosztók idején aktuális állapotot tükrözi, az augusztusi államvizsgák során megszerzett diplomák még nem kerültek átadásra. 

Egyetemünk élen járva, vállalva az úttörő szerepet, a Szlovákiában magyar nyelvű képzést folytató felsőoktatási intézmények közül egyedüliként biztosította, hogy végzős hallgatói tanulmányaik befejeztével magyar nyelven is átvehették diplomájukat. Mindezt azonban hosszadalmas előkészítés és az országos Akadémiai Információs Rendszer fejlesztőmunkatársaival folytatott elhúzódó egyeztetés előzte meg.          

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy-egy felsőoktatási intézmény értékelésének fontos mutatója az oktatók tudományos tevékenysége. Az eddigiekben elhangozottaktól elkanyarodva szeretnék néhány, a tudománnyal és kutatással összefüggő, optimista gondolatot megosztani Önökkel. A Szlovák Kormány minden év szeptemberében értékeli a felsőoktatási intézmények tudományos tevékenységét, amely része az oktatási miniszter által benyújtott éves jelentésnek. Sajnos, jelenleg nem áll még rendelkezésünkre a 2015-ös év értékelése, azért az egyetemünk 2014-es évben elért publikációs tevékenységéről tudok most beszámolni. A SJE az egy főre/oktatóra kimutatatott publikációs kimenetek számát tekintve 2014-ben is kitűnőre teljesített. Az összpublikáció kategóriában a 20 felsőoktatási intézmény közül a SJE a 3. helyen végzett, a monográfiák számát tekintve pedig az 1. helyet szerezte meg, a professzorok és docensek számához viszonyított kiadott monográfiák terén szintén az 1. helyen végeztünk, a karentált adatbázisban szereplő publikációk alapján pedig a 7. helyet szereztük meg. E megkezdett irányvonalat a jövőben is folytatni kívánjuk, s bízom benne, hogy a 2015-ös év értékelésében is legalább ilyen jó eredményt sikerült elérnünk.

         Egy évvel ezelőtt is megelégedéssel számoltam be, Hölgyeim és Uraim, a SJE által megvalósított pályázatokról. 2015-ben sikerült EU-s források bevonásával 3, nagy ívű, sikeres pályázatot befejeznünk, amelyből 2 projektet még 2013-ben kezdtünk megvalósítani, s ezekről a projektekről már korábban beszámoltam.  A 3 pályázat összértéke csaknem 7,5 mil. €. A 2015-ben megvalósított sikeres pályázatnak köszönhetően egyetemünk nanotechnológiai és szupramolekuláris laboratóriummal és intelligens robotikai központtal is gazdagodott, melyek felszereltsége közép-európai szinten is kimagasló. A pályázatok részletes leírása és fényképes illusztrálása ugyancsak megtalálható az évkönyvünkben, ajánlom szíves figyelmükbe.        

Amint azt már az előzőekben jeleztem, engedjék meg, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy beszámoljak egyetemünk komplex akkreditációjáról. 2015 februárjának végén nyújtottuk be Szlovákia Akkreditációs Bizottsága felé a 2009-2014-es időszakot érintő, komplex akkreditációs anyagunkat. A beterjesztés idején intézményünk az egyetemi besoroláshoz szükséges 3 kritériumrendszer közül kettőnek megfelelt. A harmadik kritériumot azért nem tudtuk teljesíteni, mert az egyetemünkön folytatott 5 tudományterület közül akkoriban 2 tudományterületen zajlott doktori képzés, tehát nem értük el az elvárt 3/5-ös arányt. Az akkreditációban, 2016-ban azonban sikerült megszereznünk 3 doktori tanulmányi program, azaz a Magyar nyelv és irodalom, a Teológia és a Közgazdaság és vállalati menedzsment tanulmányi program jogát is, s így azzal, hogy ezekre a tanulmányi programokra hallgatókat vettünk fel, teljesítettük a 3. kritériumot is. (Csupán tájékoztatásként szeretném elmondani, hogy Magyar nyelv és irodalom doktori iskolánkban nappali képzésben 10, levelezős formában pedig 1 doktoranduszunk tanul, a Közgazdaság és vállalati menedzsment doktori iskolánkba 8 hallgatót vettünk fel nappali képzésre és 8 hallgatót levelezős képzésre, a Teológia doktori iskolának pedig nappali formában 7, levelezős formában 11 doktorandusz hallgatója van.)  Visszatérve az akkreditációs folyamathoz: az oktatási minisztert szeptember 5-én levélben tájékoztattuk arról, hogy teljesítettük az egyetemi besoroláshoz szükséges KZU-3 kritériumot is, s így a SJE is csatlakozhat az egyetemi besorolású felsőoktatási intézmények közé. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”, nyilatkozta Neil Armstrong az 1969-es Holdra lépése alkalmával.  A komplex akkreditációs eredményünk hatalmas ugrás az egyetlen, teljes szervezettségű, magyar nyelven oktató SJE számára is, hiszen a 2008-as komplex akkreditációs megmérettetésben intézményünk nem tudta egyetlen tudományterületen belül sem teljesíteni az egyetemi besorolás kritériumait. Az egyetemi besorolás, tisztelt Vendégeink, rangos előrelépést jelent intézményi státuszunkban, megítélésünkben és tekintélyünkben egyaránt. Az elért eredményért köszönet illeti vezetőtársaimat, oktatóinkat, alkalmazottainkat és valamennyi támogatónkat. Ugyancsak köszönettel tartozunk a támogatásért Magyarország Kormányának és alapítványainak, hogy a szlovák állami finanszírozás mellett intézményünket segítve jelentős mértékben hozzájárulnak annak fejlődéséhez és gördülékeny működéséhez.      

Tisztelt Elsőéves Hallgatóink, most Önökhöz intézem szavaimat! Szeretném, ha tudnák, büszkék vagyunk Önökre, hogy a SJE-et választották. Most még bizonyára megilletődve, várakozással telve állnak a kihívás elé, amelyet az új iskola, az idegen osztály- és lakótársak, az Önök számára még járatlan felsőoktatási rendszer, az ismeretlen tanárok jelentenek. De higgyék el, kérem, jó helyen könnyen megy a beilleszkedés! És Önök ide, a Selye János Egyetemre, jó helyre jöttek! De jó helyre érkeztek Komárom városába is, amelynek falai és szellemisége a történelmet, a régmúlt időket idézik. Abban, hogy ténylegesen „otthon” érezzék magukat nálunk, segítségükre lesznek idősebb, tapasztaltabb társaik, a Hallgatói Önkormányzat és tanáraik egyaránt. Bízom benne, hogy néhány év elteltével, amikor ugyanezen a helyen fognak állni, hogy átvegyék jól megérdemelt diplomájukat, Önöket és a családtagjaikat is ugyanez a büszkeség fogja eltölteni. Büszkék lesznek arra, hogy kitartóak voltak, hogy megfelelő elszántsággal vették az Önök elé háruló akadályokat, büszkék, hogy mennyi új tudásra és ismeretre tettek szert, büszkék az új barátaikra, büszkék a Selye János Egyetemre, tanáraikra, a diplomájukra.  Névadónk, Selye János, gondolatait szeretném megosztani Önökkel, kedves Elsőévesek: „Minden embernek szüksége van valamilyen célra az életben, amit tiszteletben tart és büszke, hogy dolgozik érte, mert csak úgy maradhat egészséges”. Bizonyára ez az említett életcél vezérli hallgatóinkat, amikor kiváló sikereket érnek el tanulmányaikban, tudományos diákköri tevékenységben, vagy akár a sport terén. Ez utóbbinál maradva megemlíteném többek között az extraliga 4. helyén végzett VK Spartak UJS férfi röplabdacsapatunkat, Demin Viktor Európa- és világbajnok kajakozót, Medza Dávid kempo karate Európa-bajnokot, Rajcsányi Patrik többszörös szlovák bajnok ökölvívót, a hölgyek táborából pedig Koczkás Tünde szlovák bajnok ökölvívót, az Év Sportolója Komárom 2015 cím birtokosát. Álljon az ő kitartásuk és sikerük példaként Önök előtt!   

Kedves Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

Az előző évekhez hasonlóan a 2016/2017-es akadémiai év küszöbén is köszönöm a SJE akadémiai és alkalmazotti közössége nevében a támogatásukat, bizalmukat és segítségüket, s hogy elfogadták meghívásunkat. Az előttünk álló tanévben kívánok mindnyájuknak jó egészséget, sikerekben és eredményekben bővelkedő évet!

E gondolatok jegyében ezennel megnyitom a Selye János Egyetemen a 2016/17-es akadémiai évet.      

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem